Ma reggeli olvasmányom – az ünnep

🙏

Az ünnepekről kerestem valamilyen ” lélektápláló” olvasmányt , szokásos reggeli napindító olvasásként.

Pilinszky Jánossal készült képzelt interjú minden sora élmény volt, erőt adó gondolatokkal a szeretetről, bűnről, magányról, az életről, halálról, az öregségről és az ünnep – ről.

Az ünnep -re fókuszálva és arra, hogy az utóbbi időben szinte fizikai szenvedésnek élem meg a természet, az erdő, a mező, a fák hiányát. Pedig kertes házban, a szép Zselic közelében élek – és gyakran van alkalmam ezekben gyönyörködni. Sokszor mégis, mint egy űzött vad menekülök ki a szabadba és mámoros örömmel lelkendezem a szívemben, hogy láthatom, hogy magamba szívhatom. Ezért emeltem ki, most Pilinszkytől ezt az idézetet 🙏

„Abban, ahogy a városi ember az ünnep tempó vételét is kezdi elfelejteni, bizonyára szerepet játszik az is, hogy élete kiszakadt a növények környezetéből. Keserű humorral azt mondhatnánk, hogy a mai ember legfőbb kísértése, hogy olyanná szeretne lenni – mint az autója. Viszont az is igaz, hogy vissza-visszavágyik a „zöldbe”. Valószínűleg ezért is rohan ünnepenként a szabadba, vissza a növényvilág elveszett paradicsomába. De ez még nem elég.Nem elég visszarontani az édenkertbe. Szeretni is kell a növényvilágot, tanulni is kell tőle. Elsősorban a tempót, az ünnep ünnepélyes tempóját.A lélek hosszú és látszólag mozdulatlan késszülődésének az ütemét – s a virágba borulásét, mely gyorsabb minden gyorsaságnál. Egyszerre csak itt van, mint a kegyelem gyümölcse, mint egy ünnepélyes villámcsapás, az örök és a pillanatnyi ajándékaként.”

A cikk egészét éredemes elolvasni minden sora élmény volt, erőt adó gondolatokkal a szeretetről, bűnről, magányról, az életről, halálról, az öregségről.

Az édenkerbe vágyom – de legalábbis a szabadba, a zölbe, a növények közé, egyre kevésbé hiányoznak az emberek.

Talán ezért van, hogy nagyon hiányzik már egy jó kis túra, egy jó kis gyaloglás hegyen, völgyön.